Olyan sokat írnak és beszélnek a szegény kiszolgáltatott, beteg idős emberek mindenféle-fajta bántalmazásáról és semmit arról, hogy az őket gondozókat hogyan bántják szóval és fizikálisan. Nekem eddig az esetig csak olyan tapasztalatom volt, hogy a szegény demenciás páciens ütött, köpött, harapott, rugdosott, karmolt és átkozódott. Ez persze nem szép, de az ember meg tudja érteni, hiszen az agyát már rég megrágták a molyok, de elvileg épeszű hozzátartozó is tud bántalmazni, méghozzá nem csak szóban.
Ahogy visszajöttem a régi új munkahelyemre, visszakaptam az egyik macerás pácienst, akivel azért jól elvoltam és ő is velem. Nagyon örült neki, hogy visszajöttem, a többi ápolóval együtt, akik annak örültek, hogy most már nem nekik kell menni hozzá.
Ebédeltetni voltam a nénit, pont készítettem az ételt, amikor láttam, hogy ott a lánya az ajtóban és tele van a keze csomagokkal. Erre odaszaladtam, és kinyitottam neki az ajtót, köszöntem, köszönt, és már szaladtam is vissza a konyhába, hogy meg ne égjen a kaja. Bevittem a néninek és hallottam, hogy valamit csapkod a konyhában a lánya, de azt hittem, csak pakol. A néni akart még desszertet, azért visszamentem a konyhába, ahol kikerültem a lányát, aki az ajtó mögötti mélyhűtőbe pakolt, majd visszakanyarodtam arra az oldalra, mert ott volt dolgom. Erre azt veszem észre, hogy ő belém vágódik oldalról és nekilök a másik oldalon lévő mosógépnek, hátranyom, majd belehajol az arcomba, és úgy mondja, hogy vele soha többé ne legyek durva. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem. Akkor végre kiegyenesedtem, és mondtam neki, hogy én soha nem voltam vele durva, ő az, aki durva velem és agresszív, és én most elmegyek. Ahogy kiléptem a házból, írtam az irodának, teljesen ki voltam idegileg, remegtem és fáztam. Szerintem kaptam egy enyhe sokkot. Mondtam, hogy én nem vagyok hajlandó oda többet bemenni (napi 3x kellett volna).
Rendesek voltak, törölték az időpontjaimat, és próbáltak mást adni helyette. Délután kezdtem el egyre jobban érezni a jobb oldalamat, este már eléggé fájt. Amikor végeztem este 21:30-kor, mentem is a kórházba.
Aztán a lányok mondták, hogy ahogy nekilökött a mosógépnek az ajtaja kicsit leszakadt, és nem lehetett becsukni, mert lógott. Vártak vissza, minden nap ott volt a lánya az én időmben, úgyhogy a 2. nap nem bírták tovább, és rákérdeztek a másik ápolónál, hogy mikor megyek. Mondták, hogy soha. Szerintem akkor kapizsgálta, hogy ezt nem nyeltem be. Utána ment panaszkodni az irodának, persze az ő verziója szerint, én löktem el durván, amikor bement a nappaliba köszönni az anyjának. Nem is volt ő a nappaliban, amíg én ott voltam. Az iroda mellém állt, amin szintén nagyon elcsodálkoztam, mert ez az ügyfél 5 éve volt náluk folyamatosan, azt hittem, nekem annyi. Erre mondta a lánya, hogy akkor elmennek, de nem tartóztatták őket. Aztán még az anyja próbált beszélni az irodával, hogy maradna, de mondták neki, hogy az ő aktáját már lezárták.
Ez itt már durva válasznak számít, tudom a többiektől, hogy rendesen ki volt akadva a néni.
A másik cég pedig csak úgy vállalta, hogy 2 gondozó megy oda, ami dupla költség nekik. Ami persze jó érzés, egy kicsi elégtétel, de az az igazság, hogy a mai napig, ha ezt felidézem, nagyon rosszul érzem magam. Most is, amíg ezt leírtam, vagy 5x álltam meg, és tartottam szünetet.
Végig azon gondolkoztam, mit csináltam rosszul, hogyan kerülhettem volna ezt el. Persze a végén sehogy, de ez azért fokozatosan alakult ki.
Az elején én voltam a csúcsok csúcsa, amikor kijöttem a szobából, akkor a „hátam mögött” jó hangosan dicsértek. Utána jött a kioktatás, hogy kell helyesen használni a mosógépet stb., aztán az emelt hangú kiigazítás, ami után elnézést kért, hogy nem rám mérges, de hát ez meg az van, és értsem meg őt, mert nagyon ideges. Ezt már nem kellett volna elfogadnom, mert ha a világ dől össze, akkor sincs joga így beszélni velem, és már jelentenem kellett volna az irodának. Ilyenkor megkérik a hozzátartozót, hogy ne az ápolás ideje alatt látogassa a pácienst, vagy hogy keressen más céget. Következett a csapkodás, ami után már nem kért elnézést, de én megértő voltam, szegénynek biztos megint sok problémája van. És így jutottunk el idáig. Ez a tanulság, nekünk soha nem kell megértőnek lennünk, ha akármilyen módon bántalmaznak. Persze ebben az is benne volt, hogy féltem, ha panasz van rám, kirúgnak vagy kevesebb órát kapok, akkor meg hova megyek? Az kiderült számomra az előző hónapban, hogy másik állást találni csak elméletben egyszerű. Ez szeptemberben történt, közvetlenül az után, hogy visszavettek.
