Elmentem szerencsét próbálni Angliába

Az előző bejegyzést megelőzően már nagyon régen nem írtam, valószínűleg azért, mert itt a családom, és már van kivel megbeszélni a dolgaimat. De kaptam egy kérdést, hogy most milyen az életem.

Ugyanott dolgozom, az nem változott, és még egy darabig nem is fog. Most jól elvagyok itt. Délelőttönként háztartást vezetek, főzök, vagy csak pihengetek, utána munka, aztán 2 óra szünet (akkor mindig alszom mint az ovisok), aztán újra munka fél 10-ig. Van egy nap, amikor hamarabb végzek, mert Pilatesre megyek, most még latin táncra is szeretnék, és egy másik nap, amikor angol tanfolyamra járok. Tehát most annyira normális az életem, hogy ahogy így leírom, elég csendesnek tűnik, ami igaz is. Nincs benne semmi extra hacsak az nem, hogy normális, nyugis élet. Ez szuper jó, kiszámítható, semmi görcsölés.

Ha tudtam volna persze, hogy itt miket kell megélnem (még a legelején), akkor azt hiszem, nem mertem volna belevágni, nem vagyok annyira kemény csaj. Én a családom nélkül jöttem ki, de így is kellett kapaszkodnom rendesen. Ha valaki rögtön gyereket vagy gyerekeket akar hozni mavával, az szerintem olyan, mintha még dombra sem ment volna föl soha életében, de nekivág megmászni a Himaláját. Azt hiszem, ezzel tudom legjobban a különbséget érzékeltetni.

Mire elég a fizetésem... Ez a rész (Middlesex, Dél-Anglia, közvetlenül Londontól nyugatra) nem az olcsóságáról híres, elég drága a szoba vagy egyéb ingatlan bérlése. Az szerintem jó, ha ezt a cég intézi, mert akkor megúszhatjuk a depozitot, ami életet menthet, amikor kajára kell és tankolni.
A cég ad autót, ha kell, ez azért itt nem szokás más cégeknél, de elég rendesen le is von a kocsihasználatért. Most már tudom, hogy ez a cég sem rosszabb a többi ilyennél, sőt némelyiknél jobb. Kell autóvezetői oktatásra járni az elején, amit szintén mi fizetünk, és nekem 3x2 órára volt szükség ahhoz, hogy ne legyek egy négykeréken járó időzített bomba az utakon. Ha az ember megosztja a szobáját mással, akkor ugye olcsóbb, és miután egyedül van, tud látástól mikulásig dolgozni. Így lehet félretenni, segíteni a családot vagy törleszteni a hiteleinket otthon.

Amikor kijöttek a gyerekek, akkor költöztünk át egy külön nagy szobába, de a fürdőn, konyhán akkor is osztozni kellett. Akkor épp hogy kijöttünk a fizetésemből, és hárman laktunk egy szobában, amit elvileg nem is szabadna, de ki a fene tudott volna kettőt fizetni. (Egy évvel ezelőtt kaptuk volna meg 180 fontért a két szobát, és ez nem számít drágának). A fizetésem kb. heti 300 font körül volt és kb. heti 60 font a benzin. Ez persze mozog egy kicsit fel és le a teljesítmény (óraszám) fügvényében, de kb. ez az átlag. Amikor fiúk elkezdték a sulit, akkor igazoltam hogy iskolások, és én tartom el őket egyedül, így pár hónapig kaptam adóvisszatérítést. Ez akkor nagyon jól jött, de tartósan nem kaptunk semmit, mert a bruttó fizetést nézik és az elég magas (mármint a minimálbérhez képest). Pontosabban annyira magas hogy pont ne nagyon kaphass támogatást. Aztán kijött a férjem is, és jobb híján elment bentlakásos ápolónak. Ez azért volt jó, mert szállás így nem kellett neki, és az étkezést is biztosították számára, így az egész fizetése megmaradt. Persze az vicces volt, amikor "haza" jött, és szó szerint kempingeztünk a szobába, mert már nem volt több ágy, és önfelfújós matracon aludtunk akkor már négyen. Mára már ott tudta hagyni ezt az állást, és együtt tudunk élni rendesen. Most házat bérlünk elég jó helyen, van két kocsink. Igazából jó lenne még egy szoba, de elvagyunk. Honosította a tanári diplomáját, és ügynökségen keresztül helyettesító tanárként dolgozik. Voltunk nyaralni itt országon belül, és haza is mentünk. Ketten keresünk, épphogy elég a pénz, néha kevesebb, mint kéne, félretenni ebből így nem lehet.

Megéri vajon itt maradni? Itt vannak lehetőségek. A cégnél is van tanfolyam, arra jelentkeztem, ingyenes. A nyelvvel is haladok, az is ingyenes, és ha megvan a Level 1 vagy 2, akkor tanulhatok valamit itt, van rengeteg tanfolyam. Itt semmi nem ciki. Ma együtt latintáncoltam egy 80 körüli nénivel a csoportban, és senki nem nézett rá furcsán, nem tettek megjegyzéseket, igazándiból rá sem néztek. Ha vezetned kell, itt az nem egy utcai harc, megvárnak, beengednek, megköszönik stb. Szokásuk, hogy utcán, boltban, orvosnál megszólítanak. Először kifejezetten féltem ettől, és nem győztem hova bújni, nehogy szóljanak hozzám, de már bátrabb vagyok. A gyerekek itt tobzódnak. Bátorítják őket, sikereik vannak és lehetőségeik. A nagyobbik két pályázaton is nyert, pénzt is és elismerést is, ami számít a továbbtanulásnál és a munkahelykeresésben is. A kicsi most fog végezni és ő dolgozni és tanulni is fog egyszerre (apprenticeship, kb. gyakornokoskodás), négy nap munka, egy nap suli. Már nagyon várja.

Alakulnak a dolgaink, de hülyén optimista voltam, amikor azt hittem hogy elég 1-2 év, hogy azt csinálhassam, amit akarok, vagy váltani tudjak. Általában akivel beszéltem, azt mondja, eltelik vagy öt, esetleg több év, mire a szakmájában dolgozhat vagy jobb álláshoz juthat. Rövid távon nem feltétlenül éri meg kijönni, hosszú távon mindenképpen érdemes, főleg, ha a gyerekeket tartja szem előtt az ember. Normálisabb társadalom, nyugodtabb élet.

Az iskolákról találtam valahol a neten értékeléseket, és az alapján választottunk. Van egy telefonszám az önkormányzathoz, oda be kell telefonálni, és utána kiküldenek egy nyomtatványt. Három iskolát lehet bejelölni, majd a lapot vissza kell küldeni. Ők ezt figyelembe veszik, és először az általunk bejelölt iskolákat nézik meg, hogy van-e hely, ha nincs, akkor automatikusan a lakhelyhez legközelebbibe rakják a gyereket. Lehet még ragaszkodni az általunk kiválasztotthoz, akkor a legközelebbiben elkezd tanulni, a másik iskolában meg várólistára kerül, és szólnak, ha van üresedés. Ekkor átmehet abba az iskolába. Én is kinéztem 3 jó sulit. Mondjuk nekem inkább az volt a szempont, hogy a gyerekek szeretnek-e odajárni, és a szülők mennyire elégedettek, tehát én nem a továbbtanulási százalékokat figyeltem. Ezt kezdtük el hamarabb intézni, mégis a kisebbik nem tudott rendesen év elején kezdeni, mert annyira lassan ment, hogy beregisztrálják az iskolába. Abban viszont szerencsénk volt, hogy a miáltalunk bejelöltek közül az egyikben volt hely, ez pont az volt amit a kicsi jobban is szeretett volna, mert nagyon jó kereskedelmi oktatást ad. De az elején egy csomó idegeskedés volt. Megkaptuk a papírt az önkormányzattól, hogy felvették, utána az iskola azt mondta, hogy náluk nincs regisztrálva, aztán helyesbítettek, de türelmet kértek. Telefonáltak, hogy minden rendben, menjünk be vegyük meg a nyakkendőt és a jelvényt. Megvettük, felvarrtam aztán odamentünk tanévkezdésre, de nem engedték be a gyereket. Akkor kiderült, hogy még mindig nem járhat, még mindig várnunk kell. Azt nem tudtuk meg hogy mire, de azt elmondták, hogy ne aggódjunk minden rendben. Már eltelt 2 hét a tanítási időből, amikor behívtak minket beszélgetni. Előtte egy magyar tanár felhívott engem a pontos időponttal (amit még 2x módosítottak), és megnyugtatott, hogy ő is ott lesz velünk, ha szükség lenne tolmácsra, sőt az elején végig ott lesz gyerekkel. Végre leültünk mindannyian, és összeírták, mit szeretne a gyerek, mi érdekli, eddig mit csinált. Újabb egy hét után szóltak, hogy most már járhat iskolába, mert összeállították neki a személyre szabott órarendjét. Örült is neki, de hát izgult is, én meg akartam nyugtatni és mondtam neki, hogy egy csomó jó dolog fog ott veled történni. Erre azt válaszolta, hogy csak az a kár, hogy abból a sok jó dologból ő semmit sem fog érteni. Itt nem osztályok, hanem tanulócsoportok vannak, de az egy tanulócsoportban lévő gyerekek sem járnak ugyanazokra az órákra mindig. Reggel van eligazítás, amit a vezető tanár tart (olyan osztályfőnök-féle), és utána mindenki megy a dolgára. Itt még három csoportra is bontják őket, tudásszintnek megfelelően. A gyereket először a legalacsonyabba rakták, amivel a nyelvi hiány miatt én egyett is értettem, viszont pont mire lett, egy gyerek aki elkezdett vele barátkozni, 3 hét után átrakták a középsőbe. Hát nem örültünk neki felhőtlenül. Csak egyszer beszélt arról a gyerek,hogy piszkálják, odamentek hozzá, mintha beszélgetni akarnának vele, közben meg kifigurázták, aztán hazáig ordibáltak utána. Nagy sokára sikerült csak a fiamat arról meggyőzni, hogy itt szólni kell, és megbüntetik őket. Itt nem küldik ki az óráról a rendetlenkedőket, hanem inkább bent marasztalják az iskolában. 3-kor van vége a tanításnak, de a tanárok 5-ig vannak, úgyhogy akár 5 óráig bent vannak azok a gyerekek is, akik valamiért kihúzták a gyufát. Itt nem tesz úgy a tanár, mintha nem látott volna semmit, vagy ha panaszkodik a gyerek, hogy bántják, nem hessegeti el azzal, hogy ne zavarja. Nekünk ebben Magyarországon keserű tapasztalataink voltak mind a két gyereknél, pedig nem egy iskolába jártak. Akkor voltak hajlandóak jobban odafigyelni ránk, amikor egy ilyen után a kórházban kötött ki a gyerek mellkasi zúzódásokkal, és megfenyegettük az iskolát, hogy bepereljük, mert már többször szólt a gyerek, hogy bántják, csak hát a szünet meg a napközi arra való, hogy a tanárok kávézzanak és beszélgessenek, és ebben ne zavarja őket senki. Már bujkált a gyerek, nem mert kimenni az udvarra. A másiknál meg egy gyerek azzal szórakozott az öltözőben, hogy befújt dezodorral és rákattintotta az öngyújtót. A tornaöltözőben, ahol 2 osztálynyi gyerek van bezsúfolódva, haj, szőr, műszálas cuccok, amik köztudottan jól tudnak égni. Magyarországon nagyon nehéz kirakni az ilyen gyereket, mert amíg nem találnak neki egy másik iskolát, ami befogadja, addig oda kell járnia, nem tilthatják ki. Itt még a késést sem tolerálják, rögtön jön a szülőnek az sms. 3 késés után behívatják a szülőket. Ha nem ért oda órakezdésre, nem mehet be, nincs olyan, hogy "csak 5-10 percet késtem".

folyt. köv.

Olyan sokat írnak és beszélnek a szegény kiszolgáltatott, beteg idős emberek mindenféle-fajta bántalmazásáról és semmit arról, hogy az őket gondozókat hogyan bántják szóval és fizikálisan. Nekem eddig az esetig csak olyan tapasztalatom volt, hogy a szegény demenciás páciens ütött, köpött, harapott, rugdosott, karmolt és átkozódott. Ez persze nem szép, de az ember meg tudja érteni, hiszen az agyát már rég megrágták a molyok, de elvileg épeszű hozzátartozó is tud bántalmazni, méghozzá nem csak szóban.

Ahogy visszajöttem a régi új munkahelyemre, visszakaptam az egyik macerás pácienst, akivel azért jól elvoltam és ő is velem. Nagyon örült neki, hogy visszajöttem, a többi ápolóval együtt, akik annak örültek, hogy most már nem nekik kell menni hozzá.

Ebédeltetni voltam a nénit, pont készítettem az ételt, amikor láttam, hogy ott a lánya az ajtóban és tele van a keze csomagokkal. Erre odaszaladtam, és kinyitottam neki az ajtót, köszöntem, köszönt, és már szaladtam is vissza a konyhába, hogy meg ne égjen a kaja. Bevittem a néninek és hallottam, hogy valamit csapkod a konyhában a lánya, de azt hittem, csak pakol. A néni akart még desszertet, azért visszamentem a konyhába, ahol kikerültem a lányát, aki az ajtó mögötti mélyhűtőbe pakolt, majd visszakanyarodtam arra az oldalra, mert ott volt dolgom. Erre azt veszem észre, hogy ő belém vágódik oldalról és nekilök a másik oldalon lévő mosógépnek, hátranyom, majd belehajol az arcomba, és úgy mondja, hogy vele soha többé ne legyek durva. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem. Akkor végre kiegyenesedtem, és mondtam neki, hogy én soha nem voltam vele durva, ő az, aki durva velem és agresszív, és én most elmegyek. Ahogy kiléptem a házból, írtam az irodának, teljesen ki voltam idegileg, remegtem és fáztam. Szerintem kaptam egy enyhe sokkot. Mondtam, hogy én nem vagyok hajlandó oda többet bemenni (napi 3x kellett volna).

Rendesek voltak, törölték az időpontjaimat, és próbáltak mást adni helyette. Délután kezdtem el egyre jobban érezni a jobb oldalamat, este már eléggé fájt. Amikor végeztem este 21:30-kor, mentem is a kórházba.

Aztán a lányok mondták, hogy ahogy nekilökött a mosógépnek az ajtaja kicsit leszakadt, és nem lehetett becsukni, mert lógott. Vártak vissza, minden nap ott volt a lánya az én időmben, úgyhogy a 2. nap nem bírták tovább, és rákérdeztek a másik ápolónál, hogy mikor megyek. Mondták, hogy soha. Szerintem akkor kapizsgálta, hogy ezt nem nyeltem be. Utána ment panaszkodni az irodának, persze az ő verziója szerint, én löktem el durván, amikor bement a nappaliba köszönni az anyjának. Nem is volt ő a nappaliban, amíg én ott voltam. Az iroda mellém állt, amin szintén nagyon elcsodálkoztam, mert ez az ügyfél 5 éve volt náluk folyamatosan, azt hittem, nekem annyi. Erre mondta a lánya, hogy akkor elmennek, de nem tartóztatták őket. Aztán még az anyja próbált beszélni az irodával, hogy maradna, de mondták neki, hogy az ő aktáját már lezárták.

Ez itt már durva válasznak számít, tudom a többiektől, hogy rendesen ki volt akadva a néni.

A másik cég pedig csak úgy vállalta, hogy 2 gondozó megy oda, ami dupla költség nekik. Ami persze jó érzés, egy kicsi elégtétel, de az az igazság, hogy a mai napig, ha ezt felidézem, nagyon rosszul érzem magam. Most is, amíg ezt leírtam, vagy 5x álltam meg, és tartottam szünetet.

Végig azon gondolkoztam, mit csináltam rosszul, hogyan kerülhettem volna ezt el. Persze a végén sehogy, de ez azért fokozatosan alakult ki.

Az elején én voltam a csúcsok csúcsa, amikor kijöttem a szobából, akkor a „hátam mögött” jó hangosan dicsértek. Utána jött a kioktatás, hogy kell helyesen használni a mosógépet stb., aztán az emelt hangú kiigazítás, ami után elnézést kért, hogy nem rám mérges, de hát ez meg az van, és értsem meg őt, mert nagyon ideges. Ezt már nem kellett volna elfogadnom, mert ha a világ dől össze, akkor sincs joga így beszélni velem, és már jelentenem kellett volna az irodának. Ilyenkor megkérik a hozzátartozót, hogy ne az ápolás ideje alatt látogassa a pácienst, vagy hogy keressen más céget. Következett a csapkodás, ami után már nem kért elnézést, de én megértő voltam, szegénynek biztos megint sok problémája van. És így jutottunk el idáig. Ez a tanulság, nekünk soha nem kell megértőnek lennünk, ha akármilyen módon bántalmaznak. Persze ebben az is benne volt, hogy féltem, ha panasz van rám, kirúgnak vagy kevesebb órát kapok, akkor meg hova megyek? Az kiderült számomra az előző hónapban, hogy másik állást találni csak elméletben egyszerű. Ez szeptemberben történt, közvetlenül az után, hogy visszavettek.

Már jó régen nem írtam, megpróbálok visszaemlékezni a számomra fontosabb eseményekre. Ez augusztusban történt.

Visszajöttem a régi munkahelyemre, és most jól érzem itt magam. Az autóprobléma megoldódott, és csak 12-től dolgozom, heti 40-45 órát, ami nekem elég is. Így tudok járni az ingyenes nyelvtanfolyamra és egy fizetősre, sajnos nem annyira látszik meg rajtam, de azzal vigasztalom magam, hogy ha nem járnék, még rosszabb lenne a helyzet.

Hát ami ezt megelőzte, nem volt annyira vidám. Felvettek egy másik céghez, ahol elvégeztem a tanfolyamot, de valahogy annál tovább nem jutottunk. Nem követte a betanítás és a munka. Vártam, írtam, aztán adódott egy másik lehetőség, egy masszázscég. Rövid 10 perces masszázst kínálnak cégeknél és rendezvényeken. Arra jelentkeztem, bementem egy beszélgetésre bel-Londonba, és masszíroznom is kellett. Felvettek, és a következő héten már menni is kellett egy 4 napos rendezvényre Kentbe egy Bluewater nevű nagy bevásárlóközpontba, ahol kézimunkavásár és kiállítás volt. Na, ez a lakóhelyünkhöz nincs közel. Meg volt szervezve, hogy felvesznek minket egy metróvégállomáson, akik kocsival jönnek, de az is messze volt. Ami jó volt, hogy végállomástól végállomásig mentem, ami rossz volt, hogy mindig az első hajnali busszal kellett elindulnom, és későn értem haza. A bérlet pedig, amit meg kellett vennem erre a négy napra, egy kisebb vagyon volt. Szerencsére a benzinbe nem kellett adnom, azt a szervező csaj fizette ki az autósoknak. Már az első napon és percben kiderült, hogy csak a lényeget nem értettem meg. Ez a szolgáltatás nem a rendezvény része, hanem plusz, és ezért fizetős is, és erre nekünk kell befűzni az embereket. 10 percre 5-20 fontig terjed a tarifa, és ennek a felét le kell adnod a szervezőnek a nap végén. Egyenpólót kaptunk és egy sámliszerű horgászszéket. Az embereket még azzal is motiváltuk a magasabb összeg fizetésére, hogy ennek az összegnek az 5%-át egy gyerekeket segítő szervezet kapja. Ez mondjuk jó, mert ez mind két félnek kedvező, és itt ez számít is. Hát totál be voltam tojva, nem erre készültem, hogy le kell szólítanom embereket, és meggyőzni őket, hogy üljenek le egy masszázsra, és ne a minimumot fizessék. Mindezt az én nyelvtudásommal és kiejtésemmel. :(

A lányok, akikkel dolgoztam, nagyon rendesek voltak, nem voltak irigyek, és ültették le nekem is az embereket, akiket ők vadásztak le. Aztán voltak olyanok, akik nagyon megörültek nekünk, és ültek is le rögtön, majd pattantak is fel, amikor megtudták, hogy nem ingyenes. Itt nem szoktak masszíroztatni, valahogy a napi 4x2 Paracetamol jobban be van épülve a hétköznapjaikba. Pasi pedig a négy nap alatt 3 volt, aki leült hozzánk. A masszázsra sajnálták a pénzt, de minden másra sokat költöttek. 5 fontért csak egy matricás lapot kapott, egy kávé pedig 3 font volt. Ezzel azt akarom mondani, hogy rohadt nehéz volt. Az első nap után még az útiköltségem fele sem jött ki, teljesen odavoltam, mert a gyerekek már itt voltak, közben haza is kellett adnom pénzt, úgyhogy rohamosan fogyott a tartalékunk. Elméletben elég lett volna 2 hónapig a pénz, gyakorlatilag pár hét után eléggé leapadt. 2. nap meglett az útiköltségem, 3. nap a biztosítási díjam (ami nélkül nem masszírozhattam volna), 4. nap a tapasztalás és némi pénz. Közben beszélgettem a többiekkel, Mindenki otthon vagy beauty szalonban masszíroz, és szerződésben áll még 2 hasonló céggel, és ha úgy adódik, akkor mennek hajóra dolgozni vagy síidényben Franciaországba. Mindenki független és gyermektelen, még kutyájuk vagy macskájuk sincs. Szóval ez így nem igazán nekem való.

A másik carer cégtől még mindig semmi, nem is válaszoltak a leveleimre.

Így felhívtam a régi céget, és mondtam, hogy úgy hallom, jó munkatársat keresnek azonnali belépéssel. Erre nevettek, és kérdezték, mikor tudnék kezdeni (ez csütörtökön volt), mondom: a jövő héten. Jó, erre pár perc múlva sms: péntektől nem tudnék-e már dolgozni? Szóval visszavettek az én feltételeimmel, aminek nagyon örülök a mai napig. A másik cégnek pedig megírtam, hogy miután nem foglalkoztattak, nem áll módomban a tanfolyam költségeit kifizetni. Vicces volt, hogy kb. 6 hét után felhívtak, hogy dolgoznék-e náluk. Mondtam, hogy ezt már próbáltuk, és nem igazán volt sikeres.

Aki eddig végigunatkozta, -bosszankodta az előző céges autó javításáról szóló beszámolót biztosan nem fogja megkérdezni, hogy erre miért is volt szükség.

Több helyen nézelődtem, és először olyan 1.000 fontra gondoltam, de aztán már 700-800 font közöttit tartottam reálisnak a magas biztosítás miatt. Az első évet szerintem mindenkivel, akinek eddig itt nem volt múltja itt, nagyon megfizettetik. Én is csak céges autót vezettem, ami nem volt a nevemen. Otthonról lehet bekérni igazolást, ha volt a neveden autó, de elég macerás, mert fogalmuk sincs, hogy hova tegyék az ilyen-olyan bónuszokat. Egy ismerősömék még mindig ezzel küszködnek. Még megcsináltattam az angol vezetői engedélyt. Az nem nagy valami. A postán kell kérni egy formanyomtatványt, jó ha rögtön kettőt kérnek a lustábbak, ha elrontja az ember ezzel megspórol egy sétát, és ez ingyenes. Ki kell tölteni, (újabb férji segítség), és beletenni az eredeti személyigazolványt és vezetői engedélyt, plusz egy csekket, ami 50 fontról szól. Sokan azért nem csináltatják meg így, mert féltik az eredeti igazolványaikat. De nekem is visszajött minden. Persze a biztonság miatt nem egyszerre küldik, hanem 2 hét különbséggel. Nekem business biztosításom van. Itt nagyon komolyan veszik, hogyha te munkára használod az autót, akkor a cég, aki alkalmaz nem fogadja el a sima biztosítást. Ha más is fogja vezetni az autót, akkor annak a nevét meg kell adni. Így olcsóbb is valamivel, ne kérdezzétek miért, számomra pont az ellenkezője lenne a logikus. De hát itt ugye a kormány is a másik oldalon van....

A jó autókat nagyon hamar elviszik. Én párat kinézegettem, de mire odajutottam, hogy végre van szabadnapom és meg tudnám nézni, már azokat elvitték. Ami meg több hete van már fenn, azok biztosan nem véletlenül maradtak ott, mondta a férjem. Aztán ő látott meg egyet, amit nagyon késő éjjel raktak fel, reggel felhívta, hogy megnézném az autót. A kolléganőmnek a férje jött el velem és ő jónak találta, nem kifogástalan, mert 12 éves de jó és nagyon szép állapotban van. Amin kicsit elgondolkoztam az csak az volt, hogy nagyon nagy motor van benne, tehát biztos, hogy nem a legtakarékosabb autó. De aztán megvettem, majd nézem a fogyasztását.

Az első nagyobb út, amit megtettem vele, amikor lementünk Brightonba a tengerhez. Kijött a férjem, megcsodálgatta a kis autót és másnap elindultunk a tengerhez. Persze 30 perc után az autópálya kellős közepén kigyulladt a motorhibát jelző fény. Érdekes, hogy én annyira valahogy nem izgultam, mert nem éreztem semmit a kocsin, de a férjem teljesen kiakadt. Azonnal álljak meg. Megálltam, belenézett a kocsi motorházába, mint aki meg tudná szerelni, (bár ettől még egy autó sem javult meg). Aztán az első leágazásnál inkább lementünk és kerestünk egy szervizt. A tulaja egy görög. Ott rákötötték a computerre, ami kimutatta, hogy a katalizátorral van valami. De nem lehet nagy gond, ha nem érzem, hogy rángatna az autó. Ezzel így még nagyon sokáig is elközlekedhetek. Ez a diagnosztika ingyenes mondták, de ha meg akarjuk csináltatni, akkor gondoljunk rájuk.

Du. volt mire leértünk a tengerhez. Ezen a részen nagy lapos kavicsok vannak, mégsem esik rajtuk jól a járás, sőt nagyon kellemetlen. Az egyetlen ember, aki bement a vízbe, (a kisebbik fiam) azt mondta, hogy 2 méter után már homokos. Persze elfelejtették lehozni (az apjával együtt) a váltóruhát, így szegény Brighton főutcáján csöpögött végig dideregve egy törülközővel a vállán, amíg oda nem értünk a parkolóházhoz. Utána jól befűtöttem a kocsiba, nehogy megfázzon.

Amikor elkezdtünk dolgozni volt egy héten kettő vagy másfél szabadnapunk, persze nem sokáig. Aztán csak egy szabadnap a héten, de később olyan ügyesen intézték, hogy már az sem. Ha előző héten hétfő volt szabad, akkor tuti, hogy a következő héten a kedd. Tehát máris 7 napot húzott le egyben a szegény alkalmazott. Ez így ügyesen tologatva azt jelenti, hogy 1 hónapra jut 3 szabadnap. Nekem fel sem tűnt rögtön, csak nem értettem, hogy mitől vagyok ennyire fáradt. Már sokszor azt sem tudtam, hogy a kocsival hova is megyek, vagy hol vagyok. Mint amikor elmegy az ember moziba, és a liter Cola hatására egy negyed órát kihagy a filmből. Aztán a hátralévő időben próbálja összerakni, mi is történhetett abban a negyedórában. De nem volt olyan nagy baj, mert egyedül voltam. A család hiányára és honvágyra a legjobb terápia, ha hullára dolgozod magad, hogy már csak az ágyad tud hiányozni a nap végére.

De elkezdett a családom kiszivárogni. Az első a kisebbik fiam volt. Tudtam, hogy mikor fog jönni, ezért kértem már 5 héttel előbb 4 szabadnapot, aztán 3, 2, amiből a végén 1 sem lett. Ezen húztam fel magam igazán, mert tudták, hogy ez mennyire fontos lett volna nekem, és ennyit nem tettek meg. Sőt a szabad napjaimat is úgy adták ki, hogy volt egy a család érkezése előtt, majd a család elmenetele után. Pedig többször leírtam, hogy mely napokon lesznek itt, és azok valamelyikére kérem a szabadnapom. Ekkor döntöttem el, hogy ott fogom hagyni a munkahelyemet.

A terv az az volt, hogy kijön előtt beíratom mindenféle táborba, és mire kezdődik az iskola, addigra már kicsit pöntyörög majd angolul. Próbáltam a szabadnapjaimon ezt elintézni. Az első egy éneklős, zenélős, színjátszós társaság volt, a leírás szerint közel. A fiam tiltakozott, de mondtam neki, hogy muszáj valamit, és ez közel lenne, el tudna sétálni oda. Kerestük, kerestük, de nem találtuk meg őket, és a telefont sem vették fel. A fiam nagy örömére.

A másik ötlet a tengeri kadétok voltak. Nagyon klassz képek voltak a neten, ahogy sziklamásznak, biciklitúráznak az erdőben és ahogy hajóznak. Gondoltam, ez kell a fiamnak, egy összetartó közösség, ahol nem lehet kizárni senkit, és 1 héten 2x is van foglalkozás. Beszéltem is velük, és el is mentünk. Elég nehezen találtuk meg őket. Egy elkerített parkban voltak konténerek, és ott tartották a foglalkozásokat. Hát tényleg nem volt valami jó kisugárzása a helynek, de nagyon kedves volt az a lány, aki körbekísért minket. A konténerek lerongyolódott barakkokra hasonlítottak, a gyerekeken kicsit elnyűtt szürke egyenruha volt. Az egyik csoport a betűket gyakorolta, különböző testtartásokat vettek fel. Megkérdeztem a lányt, hogy ezt mikor használják. Régen jeleztek egyik hajóról a másikra, de már nem használják régen. A másik csoport zászlókat rajzolt, mert azzal is jeleznek, hogy milyen zászlót húznak fel. Azt nem tudom, hogy ezt még használják-e. Kinn volt a parkban kicsit odébb egy csónakház, és ott oktattak még pár gyereket. A fiam végig ott tapadt rám, és amikor kérdezgették, hogy be akar-e csatlakozni valahová, elég barátságtalanul mondta, hogy nem, mondtam már nem. Kimentettem a fiam, hogy nagyon zavarban van most, és majd átgondoljuk és majd visszajövünk, köszönjük szépen. A végén leszúrtam, hogy milyen udvariatlan volt, mert lehet, hogy magyarul nem értenek, de a hangsúlyt azt mindenki megérti. Később halottam, hogy mesélte a barátjának skype-on, hogy olyan helyen volt, ami körül nagy magas kerítés volt, és bent a sötét konténerben szürke egyenruhás gyerekek voltak, mint egy börtönben. Attól félt, hogy ott ne hagyjam, és annyira rosszul volt ettől, hogy majdnem hányt. Hát ezt én nem gondoltam volna. Ilyen, amikor a szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Egyébként tényleg így nézett ki a hely, de hát én nem erre figyeltem, hanem, hogy milyen kedvesek és hogy vannak egykorú gyerekek a fiammal.
Végül az asztalitenisz és a tenisz bejött neki. Asztaliteniszezni a mai napig jár. Még nagyon érdekelte a bowling, addig, amíg meg nem látta, hogy itt nem ugyanazt értik a bowling alatt, mint nálunk. Itt öreg emberek gurigatnak a pázsiton fehér, kicsit megnyomott labdákat, fehér ruhában és fehér kalapban. Párszor angoltanár is volt nála, de persze nem túl sűrűn, mert az előzőekkel ellentétben az nem ingyenes.

Nem a fizetéssel volt baj, hanem a fizetés utalásával. Amíg a kocsi kinyitásos figyelem elterelés tartott, addig sikerült a fizetésemmel megörvendeztetni valakit. Nekem pár nap után tűnt fel, hogy mintha nem gyarapodott volna a számlán lévő összeg. Rákérdeztünk emailben, hogy sikerült-e elutalniuk. Ilyenkor mindig a párom a hivatalos levelezőm, mert ő bírja az irodai angolt én pedig csak a nyökögős külföldit. Kicsit kikérem magamnak stílusban jött a válasz, hogy persze és elküldték a számlaszámot is ahová sikerült elutalniuk. Abból csak 6 szám nem stimmelt. De utána nagyon gyorsan korrigálták és megjött a pénzem, azt nem tudom, hogy a másikkal mi lett, amit rossz helyre küldtek.

Aztán elfelejtettek 10 nap ki nem vett szabadságot kifizetni. Persze azt is megkaptam, de miért kell ezért szólni külön? Sokáig nem kaptuk meg a fizetése elszámolást és amikor megkaptuk, akkor sem tud rajta elmenni az ember. Szerepel rajta 4 szám és kész. Olyan mint a régi irásjelek, egyszer biztosan meg fogja valaki fejteni, de most még csak kísérletezünk vele.

Először fizetősre mentem, mert akkor nem hírdették meg még az ingyenes tanfolyamot én viszont nagyon szerettem volna már jobban érteni és beszélni az angolt. Nem elbújni a putok mögé, hogy nehogy hozzám szóljon valaki. Elég fárasztó állandóan bujócskázni, mert az angoloknak meg van az a kellemetlen szokásuk hogy csak úgy elkezdenek beszélni az emberhez. Én még attól is zavarba jöttem, ha megkérdezték a pénztárnál, hogy akarok-e szatyrot és van-e  klubkártyám.

Aztán a könyvtárban megláttam egy hírdetést angol nyelvtanfolyamról, ami pont ott volt, ahol dolgoztam. Nagyon megörültem neki, megbeszéltem a céggel, hogy kérek szépen másfél órát y napon. Nagyon örültek neki, persze támogatják. Szóban és elvben, mint ez kiderült. de nem szabadidőben. Aki szabadidővel támogatta az egy kliens volt, aki felajánlotta, hogy nyugodtan menjek hozzá később, ha már végeztem a suliban és nála pedig írjam be a teljes időt. A tanfolyam 100 fontba került nekem, aki nem az EU-ból jött annak többe. Kevesen voltunk és nagyon jó volt. Játszottunk kígyók és létrákat, csak itt a négyzetekbe olyanok voltak írva, hogy mond el a legjobb nyaradat, a legrosszabb álmodat, stb. A tanár nem csak a nyelvtant és a szavakat tanította, hanem az angolságot is. Pár dologra az ember rácsodálkozott, érdekes volt nagyon. Aztán vége lett és csaptunk egy Jubilee Party-t a legendás uborkás szendviccsel.

Aztán meghírdették az ingyenes nyelvtanfolyamot. Igen van ilyen, azoknak akik az EU-ból jöttek. Persze van előtte beszélgetés, mikor érkeztél, honnan jöttél, van-e munkahelyed, miért szeretnél jobban beszélni, stb? Ezek után már van akit elküldenek, pontosabban elmondják neki, hogy megírhatja a tesztet, hogy felmérje a saját tudását, de jöjjön vissza később (ezt úgy értik, hogy pár hónap után, mondjuk fél év). Most jön a teszt kitöltése, utána eltelik pár hét és felhívnak és megmondják mikor van az oktatás annak a csoportnak, ahová téged besoroztak. Én két szint között voltam, ezért behívtak nyáron egy 4 alkalmas oktatásra, hogy kiderüljön szeptembertől melyik csoportba kezdhetnék. Az elsőre tudtam beszaladni munka közben, a következőre a beosztásom miatt nem jutottam be, utána pedig haza mentem nyaralni. Az utolsóra feltett szándékom volt elmenni, hogy megírjam a tesztet, ezért előtt jöttem vissza egy nappal, hogy tuti ott lehessek. De szerencsétlenségemre pont ki akartam venni valamit a kocsiból, amikor is kiderült, hogy nem nyílik ki. Ezen a kocsin nincs kulcslyuk. Van a kilincsén egy pici kis gomb azt kell megérinteni és kinyílik az ajtaja, ha közel van a kulcs. Ez nagyon vicces kis dolog, mindig ezt használtam. Most viszont nem találtam viccesnek. Kulcsot előkapartam és egészen az ajtóhoz nyomva próbáltam kinyitni. Semmi. Elkezdtem keresni, hol lehet a kulcslyuk. Az anyósülés oldalán találtam jelet, de lyukat nem. Ott azt próbáltam feszegetni, kicsit el is mozdult, de nem láttam lyukat és nem mertem tovább erőltetni a dolgot, nehogy letörjem és akkor fizethetek. Egy férfi jött arra, aki kicsit furán nézett, hogy milyen amatőr módon és fényes nappal próbálok kocsit feltörni, ezért megkértem keressen már ő egy lyukat, ezen a szegény autón. Nem járt sikerrel. Felhívtam az irodát, használd a kulcsot, te kis butus, adták a tuti tippet, ami biztosan nem jutott eszembe addig, szerintük. Mint a hülyegyereknek magyaráztak, ott van az ajtón a kulcslyuk nyisd ki, mondták. Nem mincs, itt kicsit elbizonytalanodtak, de valahol ott van. Valahol biztosan, de én nem látom. Menjek be az irodába a pótkulcsért, mert biztosan az elem lemerült. Szuper, bebumliztam, aztán vissza, néztem az órát, még jó lehet még eljuthatok a tanfolyamra. De nem lett jó, mert ugyanúgy zárva maradt. Hívni akartam az autómentőket, de persze a papírok a kocsiban, hol máshol. Minden a helyén. Aztán hívtam az irodát, ahol megadták a számot, hogy hívjam én fel őket. És akkor már láttam, hogy kész, úszik az ingyenes képzésem.

A végén kiderült, hogy akumulátort kellett cserélni. De persze ennek is olyan unalmas és kimerítő története volt, mint a kerékcserének, úgyhogy ezzel már nem akarok senkit fárasztani.

A bal első kerekem nagyon sima volt és szólt a háziúr, hogyha ezt egy rendőr is észre veszi, akkor nagyon sokba fog kerülni. Igy felhívtam a szervízt. Ez egy új szervíz, mert mi is új cég lettünk. Mondták, hogy rendben vigyem oda megnézik. Odamentem, és nagyon elcsodálkoztam, mert egy eldugott kicsi szervíz volt. Nem értettem, hogy miért velük szerződtek le, amikor itt nagyon sok ember dolgozik és azok általában céges kocsival.Az előző egy nagy cég volt, aminek majdnem minden városban voltak komoly, sok embert foglalkoztató szervízei. Mindegy biztos jó lesz ez a kicsi is, gondoltam. Aztán kaptam időpontot és újra vissza kellett mennem, mert ők nem tartottak autógumikat. De hiába mentem vissza időpontra, akkor is várnom kellett, mert a gumiért csak akkor mentek még el. Végre kicserélték, aztán később néztem meg, hogy nem teljesen olyan méretben, mint a másik 3 és használt is. Nem rossz, de nem új.

Aztán pár hétre rá kaptam egy defektet. A jobb első kerékbe beleállt egy szög. Ez szombaton történt. Persze a kicsi szervíz nincs nyitva. Amikor beszóltam a céghez, hogy most mi van. Akkor megkérdezték, hogy én nem tudom lecserélni a kereket? Nem és nem is akarom,- mondtam. Végül kihívtam a (sárga angyalt) AA-t, akik kicserélték a pótkerékre. Ez sajna az a pótkerék, amit virsliguminak csúfolnak. Aztán kiderült, hogy nem őket kellett volna hívni, mert velük már nem áll szerződésbe a cég, de hát azt én honnan tudtam volna, az irodából pedig nem mondta senki. 2 napot jártam a pótkerékkel,Hétfőn elmentem a szervízbe megnézték ennyi. Szerdán újra megnézték, majd pénteken végre lekerült a pótkerék és felkerült egy másik 2 számmal nagyobb (175 helyett 195) gumi. Amikor beleültem már fura volt, először arra gondoltam, hogy olyan sokáig használtam a pótkereket, amit ugye nem lenne szabad, hogy elállítódott a futómű. A srác megnyugtatott, hogy minden rendben. Szerintem azt gondolták, hogy megjött a száz százalékos balek. Nő, nem tud normálisan angolul, kinek és persze hogyan panaszkodna, otthon meg biztosan ökrös szekérrel járt, úgyhogy mit tudhat az autókról. De annyit azért még is tudtam hogy ez így nincs rendben. Minden fékezésnél elhúzott jobbra és ha parkolni akartam, akkor a gumi surlódott a karosszériához. Aztán megálltam és megnéztem a gumikat. Hát dobtam egy hátast. De dolgoznom kellett és közben féltem, nehogy bajom legyen. Oda telefonáltam, kicsit idegesen elmondtam, hogy 4 kerekem van 3 különböző méretben. Nem baj, nem baj- volt a válasz. Mondtam, hogy szerintem igenis nagy baj. De mint tudjuk szombat, vasárnap nem dolgoznak, de én igen. Ezért a hétvégét így dolgoztam le. Hétfőn újra a szervízbe kirándultam, hiába, mert gumi nem volt, viszont leszedték a két számmal nagyobbat és visszaltették a pótkereket, a két számmal kisebbet. Mondták menjek holnap is, akkor lesz már gumi. Mondtam szóljanak, ha itt van és akkor majd jövök. Irodából rám telefonáltak igenis menjek holnap a szervízbe, mert lesz gumi. Biztos?  Mert minden alkalommal 10 fontba és a pihenőidőmbe kerül ez a kirándulás. Persze. - volt a válasz. Másnap újabb túra hiábavalóan, akkor már beszéltem a tulajdonossal. Ők cserélték a másikat kereket is, tudniuk kéne a méretet és azt is ha nem jön meg, akkor miért nem telefonál rám. Nem tudja a telefonszámom- hazudta. - meg hát csak Brightonban van ilyen gumi. - Mondtam, hogy az irodáét biztosan tudja és oda is telefonálhatott volna, hogy ne jöjjek sokadszorra is ide, mert ennyi pénzből már vehettem volna én magam egy gumit. És én ezt nem gondoltam volna, hogy ez valami speciális Formula 1 gumi, hogy a világnak csak egy pontján van.  Erre alig ültem be a kocsiba már kaptam a fejmosást, hogy én milyen durván beszéltem a szervízes emberrel és hogy képzelem ezt. De arról nem beszéltünk, hogy ők hogy képzelik, hogy odarángatnak nap nap után a semmiért.

Hát ez nem lett valami érdekfeszítő olvasmány, bocsánat, de nagyon kiakasztott. Főleg az hogy még ez is az én hibám, ha valaki hülye. Mondjuk annyiban szerintem érdekes, hogy az ember nem gondolná, hogy ilyen lehet itt Angliában. Szerintem a dörzsölt Róka Rudi úgy gondolta, hogy a kis hülye bevándorló úgysem tud jól angolul és az autókhoz sem ért, minden szar jó lesz neki, majd jól átvágjuk. Bocsánat a helyesírási hibákért, de most már nagyon álmos vagyok. Jó éjt!

Jó hogy írt valaki, mert már nagyon ellustultam. Ez olyan, mintha az ember csak magának főzne és az ugye nem valami felemelő dolog, de ha már van kinek az mindjárt más.

Az A. cég megszűnik, fokozatosan adja át a területeket a B. cégnek, az enyémet legutoljára, júniusban. Ezért nem értettük, hogy ha ezt tudták, akkor miért vettek még fel embereket az A. céghez. Ez csak azért nem mindegy, mert újra kell járnunk majd tanfolyamra, ami ugye kiesés pénzben és újra be kellett fizetni 50 fontot az erkölcsire. Persze adnak majd valamennyit a tanfolyam napjára, de nem annyit, amit megkeresnél egy nap. Fogjuk fel ezt lazításnak.

Adnak (adtak) autót, amit a legtöbb ilyen cégnél nem. Viszont fizetni kell a használatért, azt vonják minden hónapban a futott kilométer szerint. De nem kell izgulnod a szervizelés és a biztosítás miatt sem, ami itt nagyon drága. Azt hallottam, hogy meg lehet majd vásárolni a céges autókat, kérdés mennyiért és hogyan. Az enyém egy kicsi Nissan, kb. 1500 font. Akinek van saját autója, az meg kap utána kilométer pénzt. A benzint magadnak kell állni a fizetésedből, ezért jó, ha a körzetekhez közel dolgozol. A céges autó használat ugyanúgy működik itt, mint otthon.

Nem csinálnék semmit másként, több pénz kellett volna hozni, de ez nem kívánságműsor. Igyekeztem nem eladósodni a cég felé. Jó lenne saját autó, de ugye itt az emberek 99%-a pumpálja haza a pénzt. Nekem is összejött volna már, de másra kellett. Itt többen felhánytorgatják a kocsik állapotát. Nekem ezzel nincs bajom, volt otthon rosszabb és sokkal jobb autóm is. Sokan úgy tesznek, mintha otthon kacsalábon álló házuk és luxus autójuk lett volna, és állandóan keseregnek, hogy itt milyen szar ez is az is.

Őszintének kell lenni, ha gyerekkel akarsz jönni, mond azt, de ne hazudj semmi jó nem sül ki belőle. De szerintem rögtön gyerekkel egy ilyen munkát csinálni nem lehet. Nagyon vissza kell lépni. Itt nem a nulláról, hanem legalább -2-ről indulsz. Itt még nem vagy senki, mindegy, hogy otthon mit értél el, itt újra bizonyítanod kell. Hiába van otthon házad vagy lakásod, itt lehet, hogy egy másik emberrel kell egy szobán osztoznod, akit előtte soha nem is láttál és még másik 4-5 vagy még több emberrel konyhán, fürdőn, WC-n. Miért vállalják be ezt az emberek, mert itt még van kilátásod valami jobbra, tudod támogatni az otthoniakat vagy fizetni a törlesztőrészleteket, otthon meg a nagy semmi.

Fél évet vagy 1 évet célszerű letöltened egy munkahelyen, mert ha tovább akarsz lépni, ezt kérik, hogy ez meglegyen. Van ahol a fél év kevés. Hiába vettek fel gyenge angollal 1 hónap után, ha valamit nem értesz ezt hibának róják fel. Olyat soha nem szabad a telefonba mondani, hogy nem értetted. Nem beszélhetsz magyarul a másik magyarral sem ha dolgozol. Ezt fogd fel egy nagyon nagyon intenzív tanfolyamnak.

Támogatják a nyelvtanfolyamot idővel, de sokan nem járnak, hiszen akkor kevesebbet tudnak keresni és nagyon sok embernek nagy adósságai vannak otthon és csak rövid távon tudnak gondolkozni. Én megpróbálok kicsit hosszabb távra, járok most tanfolyamra, de ez nagy érvágás. Nem a tanfolyam díja, hanem a kiesett munkaórák.

Sokan mondják, hogy a cég jól lehúz minket, de addig amíg én is megtalálom a számításom, addig ez nem érdekel, ha meg nem jó, akkor tovább lehet lépni. Azokat az embereket nem értem, akik mondogatják, hogy ilyen szar, meg mennyire kevés itt a pénzt és mégis itt vannak 2-3 éve.

Összességében én elégedett vagyok és haladok a célom felé.

Már elég régen nem írtam, mert mindig történik valami, az egész valahogy túl gyors. Olyan mintha itt lennék már legalább fél éve, pedig még a próbaidőm  (3 hónap) is csak április 19-én jár le.

Most hogy jobb az idő és már belerázódtam a dolgokba, élvezem. Elég szabad ez a munka. Autózgatok egyik helyről a másikra és ha van egy kis maradék idő a két cím között, akkor kiülök egy parkba és olvasgatok (legalábbis megpróbálok) angolul. Most ez a laza életérzés kicsit oda lett, mert a kocsi indító része vacakol és így soha nem tudom, hogy újra el tudom-e indítani, ha  leállítom. Szervizbe holnap kapok időpontot, remélem nincs nagy baja.

Most úgy néz ki, hogy a család is megindul kifelé, de ahhoz, hogy szeptembertől  tudjon kezdeni a gyerek az iskolában április közepéig le kell adni a jelentkezést. Ezt most tudtam meg (még időben). Közben ha van egy kis szabad időm főzök és ha még marad időm is meg energiám is, akkor masszírozok. Lebeszéltem a nagyobb szálláshelyet is, mert most egy lánnyal lakom együtt. Ez így jó meg olcsó is, de nem hozhatom ide a családot a nyakára.

Volt itt a családom 9-én. Londonba és Kingstonban voltunk. Kimentem értük a reptérre, megtudtam találni az 1 fontos zónát, aztán Londonba is feltudtam vinni magunkat. Ezek nekem mind siker történet. Tudtam nekik vásárolni anélkül, hogy azon gondolkodtam volna, hogy ezt megengedhetjük-e magunknak. Amikor szólt a gyerek, hogy kér fagyit vagy valamit enni, inni Londonban, meg tudtam venni. Ez nagyon jó érzés volt. Pont ott voltunk, amikor felnyitották a hidat, hogy átférjen alatta a hajó.

Szeretném ha nyáron el tudnánk menni együtt lakóhajózni. Már nézegettem is és nagyon jó mókának tűnik. Nem is olyan vészes árban és egy nagy élmény.

Próbálok nyelvtanfolyamot is intézni, de nem tudom a munkahely hozzájárul-e hozzá idővel. 12 alkalom 100 font, ez egyáltalán nem vészes, otthon drágább.

Most itt van egy kis pánik, mert sztrájkolnak az üzemanyag szállítók és mindenki azt hiszi, hogy holnap már nem lesz benzin az autójába és bőszen tankol. Én is engedtem a tömeghisztériának és én is tankoltam.

 Hírtelen ennyi jutott az eszembe:))

Vasárnap délután volt. Az egyik lány szólt, hogy a háziurat kéne megmasszírozni, vállalnám-e. Hát persze, nagyon örültem neki. Vasárnap délutánom szabad volt, és ez a legrosszabb, mert egyedül hova menjek, az üzletek ahol meg nézelődhetnék zárva vannak. Itthon csak úgy el lettem volna. Örömmel mentem, aztán kiderült, hogy fáj a dereka, alapból már pár éve, de most rá húzott, mert konditerembe jár és valamelyik gyakorlattal még pluszba megrántotta. Volt neki ágya és külön szoba is. Ahova jár ott 70 fontért masszíroznak, az persze nyilván nem a masszőré, de akkor sem kaphat nagyon keveset. Utána néztem és általában 50 és 60 font 1 óra hivatalosan.

Siker lett, mert le tudott hajolni és nem fájt a dereka. 2 hét múlva újra megyek,(akkor a barátnőjét masszírozom), ha a beosztásom is úgy akarja. Mondta, hogy majd szól az edzőterembe is pár embernek és masszírozhatok akkor nála. Úgy legyen, az szuper lenne!

Ezt írta nekem sms-be: Thank you so much. Your massage was really good. You are excellent and very professional. I look forward to my next appointment with you.

Tudok hajat festeni. Nagyon féltem tőle, mert 3 dolgot kell a megfelelő aranyban kikeverni. Legyen színe, de azért megmaradjon a hajam. Aztán a másik dolog az a hiányosság, hogy nincs hátul szemem. A konyhában álltam neki a dolognak, mert ott tudtam a tükröket úgy beállítani, hogy lássam hátul is mit csinálok. Ez sem volt egyszerű, mert nem akartak ott maradni, ezért tejjel, hagymával és krumplival támasztottam ki őket. Majd izgultam 1 órán keresztül, de sikerült, pont olyan lett mint otthon a fodrásznál!

Egyre jobban értem az angolt, de nem minden esetben. Az hogy mennyire értem meg az sokban függ a beszélgető társam fogainak mennyiségétől. Erre múlt héten jöttem rá, egy 93 éves néninél, aki nem vacakol a műfogsorral. Elől, alul nincs foga, de van még egy kis tájszólása mindehhez. 2 napba tellett mire eljutottunk odáig, hogy nem mentünk egymás idegeire és megértettem mit akar mondani.

Nem tudok főzni. Valéria otthon nem szokott főzni? Ezt egy másik idős néni mondta nekem, aki tojást kért paradicsommal. A receptje: Piríts kenyeret jól vajazd meg és vágd fel kockákra, erre üss rá tojást, aminek a sárgáját kicsit lapítsd el önts rá tejet, tegyél rá apróra vágott paradicsomot és jó nagy adag vajat, majd sózd meg, takard le és mikrózd 2 percig. Kész is van. Én kicsit nehezen értettem meg mit is akar és a vajas pirítóst mellé adtam, óriási hibát követtem el. A másik tuti kajája:  Hal borsóval 2 krokettel és természetesen sok vajjal. Ezeket mind kiveszem a mélyhűtőből egymásmellé teszem és a halszeletre teszem a nagy adag vajat, természetesen letakarom, majd mikróba vele 5 percre és kész.

Más a liszt. Tényleg más itt a liszt, most már értem miért mondta azt a férjem nagymamája, hogy külföldön nem tud rétest csinálni, de én még egy sima sajtost is nehezen tudtam, mert szakadt a tészta nyújtásnál.

Itt nagyobbak a dongók és szívesen telelnek ki az ágyad alatt. Tegnap megérezte a jobb időt és boldogan előjött a szobatársam ágya alól. Egy hatalmas sikítás után száműztem a kanapé mögé. Ma nem mutatkozott, de tudom most már, hogy hárman lakunk itt.

A férjem küldött olvasni valót bentlakásos ápolásról, ahol újra az írta le valaki, hogy egy kedves öreg nénire kell vigyázni, aki teljesen ép szellemileg, mocorog is, csak kísérgetni kell vásárolni. Először én is ilyen akartam, mert mindenhol ezt olvastam, de most már örülök, hogy nem sikerült, ugyanis ezt úgy hívják, mázli. Ebbe persze az a jó, hogy semmilyen költséged nincs, amit kapsz az egy az egyben félreteheted. De nemcsak kedves idős jól karban lévő nénikék vannak. Szoktunk menni egy helyre, ahol van bent lakó állandó ápoló, de fürdetéshez kell egy plusz ember és akkor megyünk mi. Egy házaspárra felügyel. A bácsi még szellemileg jó, de már régóta ágyhoz kötött  és nagyon nagy darab. Olyan felfekvése van, hogy gyakorlatilag rohad a feneke, állandóan vérzik és egyebek. A lába is nemsokára ilyen lesz, most még csak vörös és hólyagos. A pisi ki van vezetve a hasánál, de mindez nem akadályozza meg abban, hogy sexfilmeket nézzen. A néni totyorog, de nincs képben, totál zavart. Ehhez jön még a lányuk, aki minden nap felhívja a bácsit és bármit mond a bácsi mindenből óriási problémát csinál és panaszt tesz a cégnél, aki az embereket kihelyezi. Ehhez a két öreg emberhez ugrál felváltva a bentlakásos gondozó. Jó az a pénz, de én nem bírnám tovább mint pár nap.

Ma megkaptam az első letolásom, amiért még nekem kellett beautóznom Kingstonba. Mindenre gondoltam csak arra nem, amit előhoztak. A másik téma meg az a néni volt, akinél szóltam, hogy nem szeretnék menni, mert ha már rágondolok fájni kezd a fejem. Szerencsére úgy gondolják, hogy ez a gyenge nyelvtudásom miatt van, ezért beiskoláznak angol tanfolyamra, amit idővel és pénzzel is támogatnak majd. Ez a jó a rosszban. 

Amikor behívattak arra gondoltam, hogy akkor kicsit körülnézek. Valamivel kellett magam kárpótolni annyira ideges lettem, amikor jött a telefon, hogy menjek be. Kérdeztem, hogy valami probléma van? Hát, igen - mondták, de azt nem mondták meg, hogy mi. Ezt nagyon nem bírom. Elhatároztam mindenképpen kárpótolom magam azzal, hogy kicsit körülnézek a városban. Elhívtam a szobatársamat is. Nagyon jó volt mászkáltunk, vettem két trikót 3 fontért, ő meg gatyát (mert róla is leesett már), utána kajáltunk 2.45- ért. Mindenből olcsót, mert spórolás van. Egész jól éreztük magunkat, amíg a kocsihoz nem értünk. Ott várt a szélvédőn egy szép sárga csomag volt. Rossz helyen parkoltam, 110 font. Ő pedig elhagyta a telefonját. Most ő elszaladt telefont venni, én meg kiírom a bánatom. Oda a bulihangulat.

Most éppen utálom az egészet, haza akarok menni és spórolhatok a büntetésre.

Nekem nem sikerül elmenteni és megjelentetni az írományomat. A szobatársam pedig most jött meg, nem tudott telefont venni, mert nem fogadta el a számot a kártyája.

Most hogy nagyon örvendeztem, hogy van gépem és írhatok, elszállt amit írtam és vele együtt az agyam is.

Nagyon mérges vagyok, egy csomót gépeltem és hiába mentegettem az anyagomat, azt írta ki a végén, hogy nem mentett. Ráadásul a netre is egyszer tudtam felcsatlakozni, többé nem, most a sima szövegszerkesztőbe írok, hátha itt meglesz és majd átteleportálhatom a blog-ba.

Hétfőn szörnyű napom volt. Egy nénihez kellett reggel mennem és a földön találtam, elesett.

Kérte, hogy segítsek neki felülni egy közeli fotelba. Megpróbáltam, de nem ment nem tudott felállni. Felhívtam az irodát. Nehogy megmozdítsam, mert bajom lehet belőle. Ott kell hagyni és hívjam a 999-et – mondták. Szuper, mint 2 púp a hátamra kb. Az angolom olyan, mint a néni lába, rogyadozik és nem nagyon bír el.

Nekiduráltam magam, ugye kapcsolgatnak város és körzet szerint. Már ez sem volt egyszerű, de végre eljutottam a nekünk megfelelőhöz. Ott a legegyszerűbb kérdések az adatainkra vonatkoztak. (Szerencsére a könyvet, amiben a néniről az összes információ megvan már odakészítettem). Aztán, hogy történt. Többször elmondtam, hogy már úgy találtam a padlón. (Ez is fontos, mert ha akkor történik, amikor ott vagyok, akkor aztán magyarázkodhatok, hogy hol voltam és miért nem akadályoztam meg a balesetet. Ha súlyos, börtön is lehet a vége.) Még több mindent kérdeztek, de vagy egyáltalán nem vagy 3x-i visszakérdezésre értettem meg. Lehet, hogy magyarul sem brillíroztam volna, mert úgy be voltam kakálva, a néni meg csak nyöszörgött és a lábát fájlalta. Nyugtatgattam, kicsit beszélgettünk és kb. 15 perc múlva meg is jöttek a mentősök, egy férfi és egy nő. Újra kezdődött az intenzív nyelvlecke, helyzetgyakorlattal. A férfival még tudtam kommunikálni, de a nővel nem. 2x kérdezett valamit, nem értettem, többet nem is szólt hozzám, de még köszönni sem köszönt, amikor elmentek. A férfi egyszerűbb szavakat használt és lassabban beszélt. Amikor elvitték a nénit, akkor még írtam üzenetet a fiának, majd beszámoltam az irodának és utána rohantam a következő helyre, ahonnan már késésben voltam.

Miután minden ilyen szépen elrendeződött kaptam egy olyan fejgörcsöt, hogy azt hittem kiesik a szemem.

Az volt a vacak, hogy előző nap is végig asszisztáltam egy ilyet, csak akkor ketten voltunk és a másik lány nagyon jól beszél angolul és ő intézte.

Akkor egy alkohol beteghez mentünk. Én bírom őt, végül is engem még nem akart kirakni a lakásából és csúnyán sem beszélt még velem. Ő kérte ezt a szolgáltatást magának és ő is fizeti. Szerintem azért kérte, hogy nehogy hónapok múlva találjanak rá, ha meghal. Napi 2x kell menni hozzá és ha alszik fel kell ébreszteni. 2 éve nem eszik semmit csak iszik ezt nem tudom ki tudja még megcsinálni rajta kívül a fényevőknek sem sikerült. Lehet, hogy az volt a baj, hogy ők csak vizet ittak. Elsősorban wisky-t, teát és jeges tejet fogyaszt. A jeges tej jót tesz a felmaródott nyelőcsövének és gyomrának.

Vasárnap, amikor mentünk már a második napja nagyon fájt a mellkasa. Vasárnap rá tudtuk beszélni, hogy hagy hívjunk orvost hozzá. Persze a doki lepasszolta és kijöttek a mentősök. Ez nagyon nem tetszett neki, mert hogy a mentősök mindig beviszik a kórházba, ahol nem lehet inni. Arra tippeltek, hogy kilyukadt a gyomra és vérzik. Iszonyat nehezen rábeszéltük, hogy öltözzön fel és menjen be a vizsgálatra. Végre beleegyezett, de mondta, hogy előtte pisilnie kell. Mire pisilt kitalálta, hogy mégsem megy, akkor kezdődött az egész elölről. Másnap már hazaengedték és felírtak neki fájdalomcsillapítót. Annyi esze van, hogy azt nem szedi, mert arra megint nem ihatna.

Szóval csodálatos 2 napom volt.

DE, MEGCSINÁLTAM!

Pénteken korán végeztem, ezért gondoltam megpróbálom azt, ami nem sikerült szerdán. Akkor is megpróbáltunk beregisztrálni az szobatársammal együtt, de kiderült, hogy akkor már 1h-kor vége a rendelésnek, mert csak fél napig vannak. Tehát péntek jöhetett szóba, mert csüt. egész nap dolgoztam. Nem tudom már ki, de valaki azt mondta, hogy semmi az egész, mert csak adnak egy lapot, amin 3 kérdés van azt kitöltöd és ennyi. Hát így indultam neki, de nem ez lett.

Mondtam, hogy szeretnék beregisztrálni az orvoshoz, mert itt lakom. Először nem talált olyan nyomtatványt, aztán megkérdezte, honnan jöttem, mióta vagyok itt, mondom Magyarország és jan. 7-én érkeztem. Akkor nem lehet, mert fél évnek el kell telnie, hogy regisztrálhassak. (Az az igazság, hogy az EU-n belül nem kell, de szerintem neki fogalma sem volt, hogy Magyarország tagja-e az EU-nak.) Mondom neki, hogy ez új hír a számomra. Akkor kis türelmet kér elmegy megkérdezi. Közben megtalálta a nyomtatványt és odaadta, hogy azt is töltsem ki, igaz, hogy addigra már egy kéket kitöltetett velem. Az új nyomtatványban hosszan kitértek az alkohol fogyasztási szokásaimra, jobban érdekelte őket mint a meglévő vagy örökletes betegségeim. Én meg annyira ritkán (kb. 1 évben 3x) és annyira minimálisat iszom, hogy beírtam, hogy nem iszom alkoholt. Ez a tény annyira megrendítette, hogy még 2x megkérdezte, a végén már kénytelen voltam megindokolni, hogy azért nem mert nagyon megfájdul tőle a fejem. Szerintem nem hitte el, mert már a kezében volt egy másik papír, amin ha jól láttam különböző méretű poharak voltak, különböző tartalommal egy oldalon keresztül és már nagyon készült, hogy azt is odaadja. Miután ezt nem sikerült rám sóznia és vizsgálati időpontot sem akartam, így a kezembe nyomott egy vizelet mintának való kis edényt, hogy azért mégis csak megnézik, hogy igaz-e amit beírtam.

Itt nincs olyan, hogy saját körzeti orvos, hanem mikor kihez kerülsz. Esetleg azt lehet, hogyha valamelyik szimpatikus, akkor megpróbálsz az ő rendelési idejébe menni.

Az nem tudom, hogy azok hogy tudnak papírokat intézni, akiknek nincs még munkahelyük, akik igazolják, hogy lesz fizetése és a lakcímét is megerősítik. Nekem ez a papír még a könyvtári belépőhöz is kellett, gyakorlatilag mindenhez. Szerintem akik nem céghez jönnek ki, hanem csak úgy azoknak ez sokkal nehezebb lehet.

De ennél fontosabb megkaptam az első fizetésem!!! Vettem belőle végre húst, meg egy klassz karkötőt. Szuper. Viszont sajnos bedöglött a szobatársam gépe is, úgyhogy már egy laptopunk sincs.

A blogolásban és az otthoniak szórakoztatásában most szünet lesz.

Ma jó napom volt. Végre nem éreztem, úgy hogy egyszer csak elhagy a nadrágom. 3 hét alatt egy méretet fogytam! Ez a reklám helye! Aki gyorsan akar megszabadulni felesleges kilóitól ingyen, az rögvest jelentkezzen Angliába idősgondozónak. Garantáltan minden hónap egy méret!

Tényleg szörnyű volt már ki sem kellett gombolnom a nacimat, úgy vettem le, fel. Ez már nagyon kellemetlen volt, ezért tegnap végig jártam az ashfordi turikat és sikerült a egy állítólag nagyon márkás (Ted Barker, még soha nem hallottam róla) farmert 15 fontért megvenni. Mondjuk biztos olcsóbb lett volna, ha egy spárgát veszek és azzal kötözöm magamra a régit, de ez azért mégis más. Egy igazi méretben passzoló Ted Barker farmer. Ha valaki tud erről a márkáról valamit az feltétlenül jelezze, hogy még büszkébben hordhassam.

Itt a turik nem profitot termelnek, mint nálunk, hanem a bevételt különböző segítő szervezeteknek utalják. Amiben a nadrágot vettem (és a legdrágább az itteni turik közül) az az erdélyi árváknak gyűjt ily módon. A másik, ahol javarészt bútorok vannak, az a kutyás turi, mert ott az állatmenhelyeknek gyűjtenek és így tovább....

Itt ahol az árváknak gyűjtöttek, szerintem a nő úgy gondolhatta mégis csak jó ha be vannak zárva szépen a gyerekek. Mert mi is gyerekkel mentünk be és nem győzött ránk szólni, hogy ne fogdossa a ruhákat a gyerek és ne vegyen ki a játékokat a dobozból. Egyszóval üldögéljen már el magában egy sarokban. Ilyen az amikor valaki csak az elméleti síkján mozog a dolognak, csak nehogy a valóságban is megjelenjen egy gyerek. A többi helyen nem szólnak a gyerekekre, sőt a kutyás turiba be lehet vinni a kutyákat is. Ott láttunk egy olyan dolgot, amire azt hittük, hogy a bicikli után köthető kis kocsi gyerekeknek. Pedig az nem az, hanem kutyasétáltató. Olyan, mintegy zárható babakocsi és abban toligálja a gazdi a kutyusát a jó levegőn. Mondjuk jobb mint amikor egy táskába gyömöszölik a szerencsétlen kutyákat, ebben legalább van helyük.

A másik érdekesség a munkával kapcsolatban van. Itt ha késel, előbb érsz oda, vagy bármi olyat csinálsz, ami nem tetszik a páciensnek, akkor nem neked szól, ami a legkézenfekvőbb lenne, hanem betelefonál az céghez a főnöködnek. Ez az angol udvariasság, mosolyog, nem szól, elköszön, majd telefonál.

A legviccesebb egy idős bácsika volt, aki minden carer-e panaszt tett késés miatt. A carer-ek meg amiatt, hogy ők nem is késtek és már senki sem akart a bácsihoz menni. Aztán egyszer csak a bácsi átlépte az angol hidegvér és udvariasság küszöbét és szólt az éppen soron lévő carer-nek, hogy késett 10 percet. Erre a lány nézi az óráját a telefonját, minden rendben, sőt pár perccel előtt jött, mert előre van állítva az órája, nehogy késsen. A bácsi megnézte, majd közölte, hogy az nem jó, mert az ő órája a pontos és állítsa át a lány és aszerint jöjjön. Amire a bácsi hivatkozott az nem volt más mintegy ősöreg fali kakukkos óra. A rejtély megoldódott. A lány meg majd egy megfelelő pillanatban visszatekeri a mutatót.

Ma több ilyen is volt.

Például ne lepődj meg azon, ha egy 21 éves erősen mozgássérült lány ott előtted vezet be jobb oldalon a hasán lévő kis nyílásba egy katétert, aminek a másik végébe fecskendővel vizet vezet be, mert így ad beöntést magának. Tehát nem alulról, hanem a bélbe fentről közvetlenül történik a beöntés. Érdekes, hogy nem fertőződik el. Ő próbálta elmagyarázni miért, de ugye a nyelvtudásom nem tart azon a szinten.

Például ne lepődj meg azon, hogy 100 éves néni teljesen jó fizikai, szellemi állapotban van, mire oda megyünk gyakorlatilag ellátta már magát. De az egész család későn érő típus, ezért még nincs dédunokája. Azon se kell meglepődni, hogy úgy jött Angliába dolgozni nővérként Svájcból, hogy egyáltalán nem beszélt angolul. Németül meg nem mert, mert azt nagyon rühelték az angolok. De itt rátalált a szerelem, akivel össze is házasodtak, majd a férje beleszeretett a lánya barátnőjébe, akit el is vett, miután ők elváltak. Ő nem ment újra férjhez, mert azt az embert élete végéig szeretni fogja. (Ezen az sem változtatott, hogy hozzá képest elég hamar meghalt a volt férje). 

Például ne lepődj meg azon, hogy a bejárt útvonalon még is eltévedsz és az autópályán találod magad, ahol a legközelebbi kijárat 6 km-re van. Tudod, hogy időre ott kéne lenned valahol és te az ellenkező irányba repesztesz.

Például, ne lepődj meg azon, hogy minden mikróban melegítős kajának ugyanolyan íze és szaga van. Szerintem kéne egy ilyen vetélkedő a gyártóknak, hogy bekötött szemmel mondják meg a saját termékeikről, hogy mit esznek. Én ha bekötötték volna a szememet nem igazán tudtam volna megmondani, hogy mi is az amit eszem, rizseshús vagy makaróni. Ugyanez a helyzet zacskós levesekkel is. Ma kipróbáltam egy sütőtökkrém levest, ami lehetett volna gomba-, vagy fokhagymakrém leves is.

Először egy női magazinra gondoltam. Be is ruháztam egybe és arra gondoltam, hogy először elolvasom a horoszkópot, hogy mégis milyen hétnek nézek elébe. Hát nem jókat jósolt és ráadásul nem volt olyan könnyű elolvasni, mint gondoltam. Aztán elkezdtem egy cikket, ahol a főcím az volt, hogy A férjem egy kém volt. Nem győztem szótárazni, a végén meguntam és csak úgy nagyjából elolvastam. A férje nagyon féltékeny volt és kamerákat helyezett el a lakásban és figyelte őt. De az máig rejtve maradt előttem, hogy ez szakmai ártalom volt nála, vagy agyi degeneráció.Majd 1 hónap múlva újra olvasom, hátha kiderült, mert akkorra már megértem a cikket. A másik egy beküldött történet volt, ahol anya meg a lánya szinte barátnők és aztán jön egy udvarló, a lánya megváltozik nem beszélnek és aztán pár év múlva kibékülnek. Na, ez volt 1 egész oldalon, de ezt legalább el tudtam olvasni.

A másik ötletem a könyvtár volt. Megtalálni az már egy jó gyakorlás volt. Nézegettem a könyveket, de amit szeretek magyarul az olvashatatlan számomra angolul. Csak mesekönyv vagy szerelmi történet jöhet szóba. A pulthoz mentem és segítséget kértem, hogy ajánljon nekem valamit. A nő odavezetett a lebutított "kötelező" olvasmányokhoz. Azok irányába sajna mindig ellenérzéssel viseltettem. Erre úgy gondoltam jobb ha magamnak keresek, nehogy meg kelljen sértődnöm, hogy csak ennyit néznek ki belőlem. A szerelmi történeteket választottam, mert mesekönyvben lehet azért nem egy olyan kifejezés, nyelvi játékosság, amibe megint csak beletörhet a bicskám. A szelektálás nagyon egyszerű volt, a legelső könyvet, aminek el tudtam olvasni a rövid tartalmát azt kivettem.

A pulthoz kell menni és beiratkozni, ahhoz kérnek egy lakcímet igazoló papírt (persze nem az otthonit) és aztán lehet kártyát választani:)) Nagyon szép plasztik kártyák vannak. Tájképesek a felnőtteknek a gyerekeknek meg állatos és tündéres. Én már előbb kinéztem magamnak egy tündérest. Kicsit meglepődött rajta a könyvtáros, hogy nekem pont az kell. 1 hónapig maradhat a könyv. Hát először nem volt sikerélményem, mert itt sem tudtam minden szót, aztán rájöttem, hogy csak olvasni kell és majd kiderül a jelentése. Már egészen jól haladok vele.

A harmadik ötletem, hogy elmentem egy beszélgetős csoportba. Hát kb. 80%-át nem értettem, de alakul ez és nagyon érdekes is. A munka alatt azért nem annyira változatos a beszélgetés, noha az is valami. A többségük elég öreg, kicsit süket is, van akinek egyéb baja is van, úgyhogy ez nem a legtutibb, mint rájöttem. Ma is az egyik néni megkérdezte mit adunk neki reggelire. Mondjuk:- poridge. - Troli?! - kérdez vissza. Persze, azt rakjuk a szádba a kanálon.

A tv-t azért írom utoljára, mert nekünk a szobánkba csak egy rizsesláda van. Ráadásul olyan érzékeny, hogyha csak a hangot akarjuk le vagy fel, akkor is eltűnik a kép. Egy darab csatornát lehet fogni rajta, az is nézhetetlen. Reggelenként bádogtölcsér fejű űrlények énekelgetnek. Az előző lakó elvitte magával az adaptert, ezért ilyen béna. Az a bosszantó, hogy ami a legegyszerűbb megoldás lenne, az nálunk egyenlőre kivitelezhetetlen. Majd ha kapunk fizetést, akkor veszünk egyet (kemény 40 fontért), addig marad ez.

A MUNKA

Eddig 5 napot dolgoztam. Ebből 2 éjszakázás volt, a másik 3 pedig páros hívás. De már most sem mondanám eseménytelennek. Az a néni, akire vigyáztam 92 éves és időskori demenciája van. Az egyik lány, aki 4 hónapja dolgozik itt, azt mondja, hogy nincs agyuk. Hát szerintem van, csak valahogy a kapcsolótábla zárlatos. Gondolom, ezért ragaszkodnak a hozzátartozók hozzájuk. Amikor először voltam, idegen voltam neki és nagyon izgatott volt, veszekedett és kiabált. Nem velem, hanem a mellette ülő, szemben álló, a szoba különböző zugaiban lévő elhunyt rokonokkal ismerősökkel. Na, ilyenkor előny, ha az ember még nem ért mindent. Ráadásul a ruházatával sem volt valaki megelégedve, nem tudom ki volt  az a népes csapatból, de a nénit nagyon bántotta ez a dolog és mindig igazgatta a nadrágját (főleg azt). Ültem a fotelbe és nem tudtam most mit csináljak. A lánya elment aludni, ő 10 éve csinálja ezt. A néni gyakorlatilag egy fotelban él, nem igazán lehet kimozdítani. Oda mentem segítettem megigazítani a ruházatát, nyugtattam, hogy most már jó, minden rendben. Megköszönte, de aztán megint beszól neki valaki és kezdődött elölről. Aztán rájöttem, hogy reagál mégis a külvilágra. Ment a tv és reklám volt benne és arra elcsitult, majd kommentálta. Úgyhogy az est hátralévő részében tv shopot néztünk. Arra megnyugodott, kicsit ivott is, bár először váltig állította, hogy az az én innivalóm. Fél 4-kor végre elaludt. A következő alkalommal, amikor mentem megismert, amin a lánya és én is csodálkoztam. Megivott egy egész pohár szörpöt, de a fotelból nem szállt ki. Gyerekes filmet néztünk és beszélgettünk is. Jókedve volt énekelgetett és 11-kor!!! elaludt. Még akkor is aludt, amikor elmentem. A másik néni, amikor a carer megkérdezte mit szeretne, közölte, hogy orgazmust. Az illető azt hitte, hogy nem jól érti. A néni simogatta a hasát miután előző héten volt kórházban vizsgálaton valami hasi bántalommal, ezért amikor megkérte a carer-t , hogy tegye oda a kezét a hasára, hát oda tette. Ez után jött a meglepetés, hogy tényleg azt mondta a néni. Erre a carer mondta neki, hogy majd jön a férje, erre a néni csak legyintett, hogy ő nem érti meg az ő szükségleteit csak a carer. Szegény ezek után azt sem tudta, hogy meneküljön ki. A másik néni meg gyakorlatilag nem csinál semmit, üldögél összeesve a székében. Próbáltuk etetni, erre mint golyó amit puskából lőnek ki, behúzott egy bal egyenest a társam szeme alá. A körmével meg fel is sértette a bőrét, úgy hogy vérzett és bedagadt. Ma ugyanez a néni, amikor roborálót próbáltam vele megitatni (szegény nagyon le van gyengülve:)), nekem is odaütött, szerencsére csak a poharat találta el, de annak az egész tartalma rám ömlött. Hát nagyon ideges lettem, mert az egyenruha kötelező, másikat nem is vettem. Valahogy le kellett mosnom, úgyhogy a hátralévő időt vizes ruhában töltöttem és közben végig éreztem annak a vacaknak a szagát. Mondjuk benne még az a jó, hogy nem mozog, csak helyből támad. Egy másik néni viszont karmol és ha nem sikerül elérnie a szerencsétlen áldozatot, akkor a botját sem fél használni. Ilyen helyekre általában ketten megyünk, amit viccesnek találtam, egészen addig, amíg nem kezdtem el itt dolgozni. A box bajnok néninél már többen panaszt tettek, ki is ment az elmeszakértő, hogy elvigyék, de a férje úgy benyugtatózta, hogy teljesen rendben találták a nénit.

Tehát, ha valaki carer-nek jelentkezik, akkor gondoljon arra, hogy a kaki és a pisi lesz a legkevesebb gondja.

Vezetés

Ezt a munkát a legtöbben kocsival végzik, mert pénzt úgy tudsz csinálni, ha sok helyre mész ki. Igaz hogy akkor kapásból lejön a tankolás, amit neked kell állni. Persze vannak akik tömegközlekedéssel vagy biciklivel járják a helyeket. Tehát jó ha van hozzá jogosítványod.

Eddig simán elfogadták azt ha leírtad, hogy milyen régóta vezetsz és bemutattad a jogosítványod. Csakhogy túl sok autót törtek össze, hogy ezt az álláspontjukat átgondolták a cégnél. Kitalálták, hogy vezetői vizsgát kell tenned, hogy megkaphasd a céges autód. Az első alkalmat a cég fizeti, de ha nem mész át (az oktató szerint még egy magyarnak sem sikerült elsőre) akkor a többit neked kell fizetned. Addig pedig nincs autó és nincs munka vagy csak kevés. A pénz hiányát pedig már érzi az ember, az eltelt két hét után.

Letetted a foglalót, ami ált. 1 hónapot kérnek, ugye az nálam 240 + 60, mert elkezded fizetni a hetet. Enned kell, ahhoz hogy akár a tanfolyamra vagy betanulni eljárj bérletet kell venned az sem olcsó, de legalább jó. Az egyenruhádat is meg kell venned. Kérdezték a méretem, mondom M. Nem, nem jó. Akkor 38. Nem, ez sem jó. Erre megkérdeztem az övét, (kb egyforma a testalkatunk), így megtudtam, hogy nekem 12-es, de tél van és alá kell öltözni, ezért 14-est kaptam. Közben rájössz, hogy nem csak a körömollódat hagytad otthon, hanem a komplett háztartásodat, amit itt újra meg kell venned. Én kapásból ágyneműt is vettem, mert nem szerettem volna máséba belefeküdni, de ezt leszámítva is bőven van kiadásod.

Szóval egyszer csak beszóltak a tanfolyam alatt, hogy most menjek vigyem a jogosítványom. Szépen nyugodtan elindultam, hogy biztosan most beszéljük meg, hogy mikor kell jönnöm az oktatásra, erre kiderült, hogy a fenét, már vezetni fogok.

Olyan ideges lettem, hogy kapásból a másik oldalon akartam beszállni. Aztán meg nem tudom Anglia melyik részéről jött az oktató, de egyszerűen nem értettem. A körforgalomra azt mondta roundabell. Na még így sem hallottam, de itt biztosan így mondják (aztán persze kiderült, hogy itt is csak roundabout. Leálltunk oldalra elemezni egy szituációt és csak magyaráz, hogy stiy, nézek ki a fejemből, kérdezem stay? Az az stiy.

Az elsőről vezetésről szörnyű élményeim vannak, (szerintem neki is) nem győzte elrángatni a kormányt. Néha pihenés képen megálltunk activity-ni, de valahogy a mutogatós mezőben ragadtunk, később azért volt egy kis körülírás is. Nagyon sokat rajzolt, de egyszer előkapott két kisautót is egy sárgát és egy pirosat (gyengébbek kedvéért) és azzal játszottunk. Ő oda tolta én ide, egy darabig nem egyezett a nézőpontunk.

Azóta voltam még egyszer, nagyon megdicsért (biztosan most nem volt halálközeli élménye), de a nagy körforgalomnak külön fejezetet szánt, arra majd hétfőn megyek. Akkor csak azt fogjuk gyakorolni mondta. Ez elég érdekes lesz, remélem nem szédülök majd el.

Azt tudom, hogy most már nekem is meg van az autóm, igaz, hogy még nem láttam, nem tudom milyen. A jövő héten még nem autózom azt mondták és ez így is van, olyan a beosztásom. Viszont, ha sikerül hétfőn a vizsgám, akkor remélem elhozhatom az autót és gyakorolhatok. Ami jó, de tankolnom is kell, ami nem jó. Na, majd meglátom.

A benzinnel vigyázni kell. Amikor megkaptam a tájékoztatót ez nem volt annyira egyértelmű, hogy az hogy kerül elszámolásra. Én most leírom, évenként 1x. Ezért pontosan kell vezetni hogy hova ment az ember, mert csak az oda és visszautat térítik a közbenső kicsiket nem. Ezt nem a cég tartja nyilván, neked kell és neked kell a visszaigénylést is intézni. Légy résen, mint a kiscserkész.

Székem igaz története

Szóval ott tartottam, hogy ülünk a tanfolyamon. Mi magyarok mindig kicsit előbb érkeztünk, mert mi nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy késsünk. A 3. napon történt, hogy helyet cseréltünk 2 magyar lánnyal M. és én, mert nekik melegük volt, nekünk meg az ablaknál jött a hideg a hátunkra. Egy kikötésem volt, hogy a székemet viszem.

Sikerült még az első nap egy normálisabbat kifognom, ami nem műanyag kerti székre hasonlít. 11 körül befutott az egyik angol lány N. is. Végre 1 körül elérkezett a szünet és lehetett kajálni. Éppen eszegetek amikor odajön hozzám mondja, hogy álljak fel. Felálltam, mert azt hittem az ablakhoz megy, vagy valami kell neki mögülem. Erre kikapta alólam a széket és ráült. Én meg csak ott álltam kezemben a kajámmal és kérdezgettem a többieket, hogy most tényleg ez történik, egyszerűen nem tudtam elhinni, olyan váratlan volt. Szörnyű hülye és nevetséges szituáció. Meg akár mindegy is lehetne, mert szék szék, csak amikor olyan iszonyatosan sokat kell ülni, akkor nem mindegy, olyan mint fuldoklónak a szalmaszál. Elé álltam és kérdeztem, hogy ezt miért csinálta. Közölte, azért mert ez az övé, ő hozta át egy másik szobából. Mondom nem ez az enyém csak eddig nem láthatta, mert beljebb ültem, de ez az enyém. Na mindegy, ő csak ült rajta és a végén már nem is válaszolt. Nekem meg egyre vörösebb lett a fejem. Kimentem egy kicsit lehiggadni.

Mire visszamentem kiderült, hogy felgyorsultak az események, mert az egyik magyar lány Cs. a védelmemre kelt, kicsit ordibáltak egymással míg szegény Cs., akinek csak a nyelvtudása volt még szegényebb előszedte agya rejtett zugából a kitudja hol hallott bitch (szuka, spiné) kifejezést. Erre N. felugrott és nekiment (mert igaz ugyan, hogy angol, de még a vérmérsékletét nem sikerült olyanná tennie az evolúciónak, mint ahol él). Ez után mentem be, ahol mondták, hogy minden rendben ott a szék, mert Ma. a lengyel lány odaadta a sajátját. Hát ezen újra kiakadtam, mert előző nap masszíroztam meg szerencsétlennek a derekát, mert nem rég szült és nagyon fájt neki ettől a sok üléstől.

Kimentem a folyosóra, pont jött a főnöknő, kértem tőle kulcsot, hogy hozhassak egy másik széket. 3x megkérdezte, hogy miért, én meg csak azt mondtam, hogy sokat ülök és szeretnék egy kényelmesebbet magamnak. Nem akartam, hogy ez ki tudódjon. Szereztem széket még jobbat és odaadtam Ma.-nak.

Az hogy nem mondtam semmit teljesen mindegy volt, mert N. (a fekete angol lány) bepanaszolta 2 helyen is Cs.-t. Az első körben Cs. jött ki nyerő pozícióban, mert beismerte, amit mondott, de nem tudta mit jelent és sajnálja. A másodiknál nem tudom mi ütött belé, de el kezdte tagadni és azt mondta, hogy ő csak peach-ot mondott, ami pedig csupa jót jelent. Na erre megdagadt a főnök feje, hogy komplett idiótának nézik. Majdnem elküldték, de végül maradhatott. N. pedig kihívott és elnézést kért tőlem, de neki is szülés után műtötték a gerincét és azért is hozott széket, mert neki sem mindegy min ül. Ezt persze előbb is elmondhatta volna és akkor odaadom neki az enyémet, de gondolom már túráztatta magát a szünetig, hogy ott ültem előtte az "ő" székén. Én meg megöleltem, hogy sose bánd és kész.

Ami még furi volt, hogy K. teljes mellszélességgel N.-t tyutyujgatta és Cs.t szidta hangosan. Már másodszor szól rá magyar a magyarra mások előtt hangosan 3 nap alatt. Ha a nyelvet nem is értik, azért senki sem hülye. Négyszemközt mondja el. De ez a látjátok én mellettetek vagyok című dolog nevetséges. Kicsit olyan szánalomra méltó, hogy annyira oda akar tartozni. Oda ült hozzájuk és amikor ők négyen beszélgettek, ő is előredőlt a székben, néha bólogatott, mintha benne lenne a körben, de az az igazság, hogy nem is szóltak hozzá, hanem furinak találták.

Már 2 hete vagyok itt, de sokkal többnek tűnik. Hárman indultunk egyszerre Magyarországról, előtte egyáltalán nem ismertük egymást. A repülőtéren elkezdtem megcsörgetni a számokat, hogy legalább tudjam kiket takarnak a nevek. M. felvette, így módunk volt egy gyors ismerkedésre és kicsit megnyugodtam. Vele beszéltük meg látatlanban, hogy amíg szűkösek az anyagiak összebútorozunk, mert úgy olcsóbb. Aztán rájöttem, hogy ez azért is volt jó így, mert nagyon egyedül tudja magát érezni az ember, így legalább van kihez szólni. Még le leveleztük előtte, hogyha hárman összetársulunk, akkor érdemesebb taxival menni, mert az a legolcsóbb, hiszen ugyanabba a kisvárosba fogunk lakni. Aztán M. mondta, hogy elé kijönnek és elviszik a szállásra. Kérdeztük, hogy a nagy bőröndöt nem lehetne-e betenni a kocsiba, mi meg majd megyünk tömegközlekedéssel. Szerencsére a magyar srác begyömöszölte azt is és minket is. Nagyon örültünk neki. Hát a szobánk kb. 20 négyzetméteres. Van benne egy dupla ágy, egy szimpla ágy, 2 szekrény, 1 asztal, 1 TV, 1 kanapé, 1 pici, vékony polcos szekrény. Kicsit le van pukkanva, erre fizetünk heti 60-at. A fürdőszobán és a konyhán osztozunk még másik 3 emberrel (2 lengyel srác és 1 magyar lány, aki ugyanannál a cégnél van ahol mi). Itt ráadásul a WC az tutira mindig bent van a fürdőszobába. Amikor megérkeztünk ráadásul még csak 1 ágy volt benn. Szerencsére a férjemmel, aki kikísért úgy terveztük, hogy a hétvégét Londonban töltjük, hogy legyen valami szép emlékünk, ami tartja bennünk a lelket, amikor külön leszünk. Összeszedtem pár cuccot és már mentünk is el. Már a vonaton ültünk, amikor telefonált a másik sorstársunk K. és kérdezte, hogy hol vagyunk. Nem töltötte fel az utazás előtt a telefonját, azért nem tudtuk elérni.

Az a londoni 2 nap csodálatos volt. Egy dologra figyeljen oda mindenki, hogy olasz étteremben ne rendeljen senki steak-et (akármennyire jól hangzik az ára), mert csizmatalpat kap, egyszerűen azt az egy falatot egészben kellett lenyelni, mert olyan volt mint a rágó.

Vasárnap elbúcsúztunk és visszajöttem a szálláshelyemre, mert hétfőtől kezdődött a tanfolyamunk.

Hát az nagyon durva volt. 9-16.30-ig tartott és a demenciáról, inkontinenciáról és mindenféle ciáról angolul. Hát inkább csak kitaláltam miről lehet szó, mert alig értettem valamit belőle, ráadásul egy kínai lány tartotta a tanfolyamot. Ott javarészt magyarok voltunk, 4 (fekete) angol és 1 lengyel lány volt. Mi hárman a Sure Care-hez jöttünk ki, ők négyen pedig az Alpen Best-hez. De mind a kettőt ugyanaz az indiai házaspár vezeti. A nőé a Sure Care és annak a leányvállalata az Alpen Best pedig a férfié. Az Alpen Bestnél jobbak a fizetések, ezt sajna már csak itt tudtuk meg és más részén dolgoznak Angliának.

A tanfolyam egy irodaház egyik szobájában volt, ami raktárként is szolgált az elmaradhatatlan gumikesztyűknek és kézfertőtlenítőknek. Ide volt betéve egy asztal pár székkel és egy kis tévé, CD lejátszóval, amin az oktatási anyagot néztük.

K. már a második naptól külön ült tőlünk az "igazi" angolokhoz, mert mi olyan bunkók voltunk, hogy magyarul beszéltünk, előttük. Szerintem bármilyen képzésre megy valaki, először ismerősöket keres, vagy 1 szimpatikus embert és azzal beszélget. Ha becsöppen az ember valahova senki nem beszélget még mindenkivel, még akkor sem ha ugyanazt a nyelvet beszélik. Egyébként ők is ugyanígy voltak ezzel. K viszont ezt nyomatta, hogy csak angolul beszéljünk még egymásközt is, de ő maga alig szólalt meg.

Holnap után indulok. Már bepakoltam a bőröndöm és még utoljára kiélveztem a fodrász és kozmetikus adta örömöket. Jóindulatúan figyelmeztettek, hogy kint ezt nem valószínű, hogy meg tudom finanszírozni. A kozmetikus azt mondta, hogy ujjá születtem. Újra csupasz vagyok és ránctalan. Sajnos arra nem emlékszem milyennek születtem, de azt hiszen a szőrtelen és ránctalan állapot kitartott 10 évig, most is ebben reménykedem. Végre a szállásom is megoldódott. Már 2 héttel az ünnepek előtt elkezdtük nézni a kiadó szobákat (csak szerényen) és írogattunk is szorgalmasan, de nem írtak vissza azok, akik pedig a hírdetés szerint ki akarták adni. Aki meg visszaírt az vagy valamilyen hiányosságomra hívta fel a figyelmet. Pl.: Nem vagyok meleg és ő csak melegek jelentkezését várja. Tehát ha ő szexuális beállítottság c. rublikába nem azt írta, hogy egyenes, akkor ha te az vagy akkor ne jelentkezz, mert lehet, hogy téged nem zavar, de őt igen. A másik, hogy nem vagyok mohamedán és lehet hogy helytelenül felszeletelt malachúst sütök majd, ami ugye megengedhetetlen számukra. Eltelt egy kis idő, amíg rájöttem, hogy amiket írnak magukról azt nem azért írják, hogy téged az zavar-e, hanem azért mert őket zavarja, ha te másmilyen vagy. Azok voltak a legjobbak, amikben arra biztattak, hogy ha megérkezem, akkor feltétlenül menjek oda és majd megbeszéljük, hogy kiadja-e nekem a szobát. Azt gondoltam, ezek nem túl figyelmesen olvasták el a levelemet amiben leírtam, hogy csak 6-án érkezem. Elképzeltem magam, ahogy egyik címről a másikra vánszorgok a félévre bepalolt bőröndömmel kicsit idegesen, hiszen fél napom van arra, hogy legyen szállásom. Kicsit kezdtem a pánik gombot nyomogatni, amikor idegeimet lecsillapítandó átmentem forrócsokizni a barátnőmhöz, akinek a kisebbik fia kinn van Angliában. Vidáman érdeklődött, hogy van-e más szállásom, én meg eléggé morózusan válaszoltam, hogy nincs. Erre ő, hogy mégis merre felé keresgélek, elsoroltam, azt a 6 kisvárost, ami közt ott volt az is ahol a fiáék laknak. Gyorsan megadta a menye telefonszámát, akivel sikerült is beszélnem. Hát lehullott a hályog a szememről. Mondta, így hogy még bele is írtam a levélbe, hogy még csak az országban sem vagyok, semmi esélyem a válaszra, mert náluk ez nem így működik.

Nálunk lehet, hogy kinézel valamit elutalod a pénzt és érkezésed napján egymásra csodálkoztok a szállásoddal és a háziúrral, mert, hogy a hírdetésben nem azt írták és ígérték, amit a végén kapsz. Angliában ez ki van zárva, csak úgy adnak ki szobát, hogy találkoznak veled. Ez végül is logikus, hiszen ezek lakóközösségek, ahol neked sem mindegy, hogy milyen emberekkel kell közösködnöd a konyhán, fürdőszobán, végül is mindenen leszámítva a szobádat. Az sem baj, hogy láthatod a házat és annak környékét is. Szoktak még kérni a munkahelyről papírt (hogy van) és esetleg előző szállásadódtól is referenciát (jó kislány voltál-e). Ezért ha lehetőséged van rá, akkor kérd meg a munkaadódat, hogy ő intézze és ha nem tetszik az a szállás, akkor már ha ott vagy 2 nap alatt találhatsz, mert van bőven kínálat. Ezek után már csak annyi a dolgod, hogy virítod a lóvét, ami nem is kevés. Én első körben még a szobán is osztozni fogok egy másik lánnyal. Ugyanis első héten tanfolyam lesz, ami ingyenes